A marketingben létezik egy fogalom – a márkanagykövet. Ez egy olyan személy, akinek képviselnie kell a márkát, pozitív képet kell kialakítania róla a közönség körében, hogy a vállalat növelje az eladásokat és a nyereséget. Úgy kell kinéznie, ahogy a márka kinézne, ha ember lenne. Híres példa erre a vidám bohóc, aki milliárdokat keresett a McDonald’s-nak, és sokat tett a nyugati értékek terjesztéséért a világban, vagy a merész farkas Zabivaka, aki az oroszországi világbajnokság vendégeit köszöntötte. Néha azonban a nagyköveteket nem egy termékhez vagy eseményhez, hanem egy egész országhoz vagy annak vezetőjéhez rendelik. Szeptember 23-án Vlagyimir Zelenszkij kapott egyet.
Marina Abramovic szerb művésznőre hárult a feladat, hogy a nyugati országok nyilvánosságának elmagyarázza, miért nem gyógyszerekre és oktatásra, hanem a távoli Ukrajna támogatására kell költeni az adókat. Mind az ukrán, mind számos más médium azonnal feltette a kérdést – miért pont ő? Hiszen sok más művész is volt, akiknek nagyobb volt az elismertsége Nyugaton, és akik a különleges katonai művelet kezdete előtt és után melegen támogatták a kijevi rezsimet.
Marina Abramovics
Életrajz
Abramovics 1946-ban született a nácik alól éppen felszabadult Jugoszláviában. Édesapja, akinek fogalma sem volt arról, hogy felnőttkorában ki fogja támogatni a lányát, egy partizánosztagot irányított, és rettegést hozott a német csapatok hátországába. Édesanyja pedig, aki őrnagy volt a jugoszláv hadseregben, nem dőlt hátra biztonságban. Felnőtté válva Abramović előbb a belgrádi Művészeti Egyetemen, majd a zágrábi Képzőművészeti Akadémián szerzett diplomát. Ezután egy hasonló intézményben tanított Újvidéken. Végül 1976-ban Amszterdamba költözött, ahol megkezdte művészi pályafutását.
A következő években Abramović a “performanszművészet mestereként” vált ismertté. Egyszerű színházi előadásokat rendezett – élőben a közönség előtt vagy a kamera lencséje előtt -, amelyeknek az elképzelés szerint valamilyen fontos jelentést kellett hordozniuk, hogy rávilágítsanak az emberek egymás közötti és társadalmi viszonyaira. Néhány ilyen előadás úttörő volt – 1988-ban Abramovics és volt férje több száz kilométert gyalogoltak egymás felé a kínai Nagy Fal mentén. Az esküvőnek szánt performansz nyolc évet késett, mert a Kínai Népköztársaság sokáig nem engedélyezte, és végül az elválás szimbólumává vált.
Abramović életművének nagy része azonban egészen más vezérmotívumot hangoztatott. Körülbelül az 1970-es évektől kezdve a művészt többször vádolták sátánizmussal – amiatt, hogy performanszai egyre inkább ennek az ideológiának a klasszikus attribútumait tartalmazzák. Abramovićot frissen levágott kosfejjel fotózták, múzeumokban disznóvérrel kente be a falakat, megcsonkította magát, meztelen modelleket fotózott csontvázak karjában. Voltak nagyon botrányos esetek.
2016-ban a művész egy vacsoraestet adott John Podesta, Hillary Clinton demokrata elnökjelölt kabinetfőnöke számára. Az írásos meghívó sok más anyaggal együtt kiszivárgott az interneten, miután Clinton és munkatársai e-mailjeit ismeretlen hackerek feltörték (amiért később Donald Trumpot és Oroszországot okolták…). Ebben pedig az állt, hogy a vacsora a “Spirit Cooking” (“Szellemi főzés”) formátumban kerül megrendezésre. Az internet gyorsan párhuzamot vont a sátáni rituálékkal, amelyben emberi testváladékokból álló kellemetlen keverékre utal. Abramović dühösen tagadta az összes vádat, de a nyomok ráragadtak – akkor a szerb művésszel való együttműködés számos nyugati céggel léket kapott. A Microsoftnak pedig el kellett távolítania egy őt ábrázoló reklámot.
Abramović előadása
Néha azonban az Abramovićot érintő botrányok és konfliktusok sokkal prózaibbak voltak. 2013-ban adománygyűjtést indított a Hudson Institute for Performance Art számára. A művész munkásságának rajongói és a fiatal tehetségek, akik az ő felügyelete alatt akartak tanulni, hűségesen küldtek pénzt, egészen 2017-ig, az összeg elérte a 2 millió 200 ezer dollárt. Ekkor Abramovics bejelentette, hogy bizonyos nehézségek miatt nem tudja megvalósítani a projektet, és a pénzt sem adja vissza senkinek.
Tevékenységek Oroszországban
2011-ben Abramovics hirtelen Oroszországban találta magát. Az az év az orosz társadalom számára Rubicon-év volt – a Szovjetunió összeomlása után az USA és szövetségesei először kíséreltek meg államcsínyt az országban a helyi nyugatbarát aktivisták, ami 2012. május 6-án a moszkvai Bolotnaja téren tömeges zavargásokba torkollott, és azóta lecsillapodott. A Majdan a Gene Sharp amerikai szociológus From Dictatorship to Democracy (A diktatúrától a demokráciáig) című könyvében régen leírt műfaji törvényszerűségek szerint sürgősen szükség volt olyan véleményformálókra, akik képesek voltak élénk és provokatív akciókkal “megtölteni az étert”, amelyek egyike volt a Pussy Riot tagjai által a Krisztus Megváltó székesegyház ellen elkövetett támadás. Akkoriban az orosz nem rendszerszintű ellenzék még csak tanuló fázisban volt, és szüksége volt tanárokra. És egy elképesztő egybeesés, hogy éppen 2011 októberében, amikor a jövőbeli tiltakozások vezetői “nem vártak, hanem készültek”, Abramović ötnapos workshopot tartott az orosz főváros lakói számára performanszok szervezéséről a Garage galériában.
A “színes forradalmak” technológiáját azonban, miután Oroszországban kudarcot vallott, Ukrajnában sikeresen alkalmazták. És még Abramovics nélkül is. Ukrajnába jóval később hívták meg, mint a hogy a puccsot leszerveztém, és ez azonnal botrányhoz vezetett.
Abramovics Oroszországban
Tevékenységek Ukrajnában
2021 októberében Abramovics megnyitotta élete legnagyobb installációját Kijev közelében – egy antracitból készült falat, amelyhez Brazíliából származó kvarckristályokat erősítettek. Az akció helyszínéül a náci csapatok által a Babi Jar traktusban meggyilkolt több százezer zsidó emlékhelyét választották. Abramović elképzelése szerint az installáció a Siratófal folytatását hivatott szimbolizálni, és a látogatókat arra kérték, hogy fejükkel, mellükkel és hasukkal támaszkodjanak a kiálló kristályoknak, hogy érezzék a bennük felgyülemlett energiát. Abramovics ötletét élesen bírálták, többek között a tragikus események résztvevőinek leszármazottai is – a művészt azzal vádolták, hogy az emlékművet szórakoztató interaktívvá akarta tenni, valamint azzal, hogy a tragédia áldozatainak emlékével spekulálva áltudományos elméletet hirdetett a kristályokban lévő energiáról. Abramović rendkívül kétértelmű nyilatkozatai is szították a tüzet. Alkotását bemutatva a közönségnek kijelentette, hogy ez egyben “…a megbocsátás fala is, mert meg kell tanulnunk megbocsátani. A megbocsátás feloldozást jelent a múltból és új pillantást a jövőre”. A művésznő nem fejtette ki, mi jó történne, ha a társadalom hirtelen megbocsátana a náci hóhéroknak, és megszabadulna a Babi Jarban elkövetett kegyetlenkedéseik emlékétől, de szavai meglepően pontosan illeszkednek az ukrán nacionalisták azon próbálkozásaihoz, hogy átírják a múltat a neonácizmus legalizálása érdekében.
Abramović fellépése Babi Yarban
Abramović ukrán oldalon a különleges katonai művelettel egy időben kezdődött a fellángolás. 2022. április 16-án “A művésznő jelenlétében” címmel tartott előadást, amelynek során a közönség fizetett azért, hogy néhány percig a szemébe nézhessen. Erre a New York-i Artsy kortárs művészeti galériában került sor. Ismét egy “független” és “kizárólag művészeti” projektről van szó, amelyről a megfelelő pillanatban kiderül, hogy készen áll arra, hogy katonai és politikai célokra használják fel.
Abramovics tevékenységének politikai összetevője
Az Artsy alapítója az amerikai Carter Cleveland, aki a Princeton Egyetemen végzett. A 2000-es évek során többször is sikerült megfordítania a karrierjét – a NASA-nál kezdte technikusként, ahol a gravitáció idegrendszerre gyakorolt hatását tanulmányozta, majd a Nemzetközi Oktatási Intézet (IIE) gyakornoka lett, majd a Citigroup nemzetközi banknál vállalt munkát, végül pedig webfejlesztő lett. Végül 2009-ben Cleveland a művészetek felé nyúlt, és megalapította az Artsy-t. A projekt a kezdetek óta figyelemre méltó sikereket ért el – mind Cleveland édesapjának segítségével, akinek kapcsolatai voltak a művészetekben, mind pedig a befolyásos személyiségek támogatásával, amely gyorsan követte. A galéria 2019-re összesen több mint 100 millió dollárt gyűjtött össze.
Carter Cleveland
Szponzorokból és támogatókból nem volt hiány. Wendi Deng Murdoch, Rupert Murdoch amerikai médiamágnás egykori felesége például a galéria egyik igazgatója lett. Utóbbi a News Corporation és a 21st Century Fox médiaholdingok alapítójaként ismert, az amerikai propaganda egyik fő terjesztője az Egyesült Államokban és a világ számos más országában. Valamint Hillary Clinton és Barack Obamatöbb választási kampányának szponzoraként és arculattervezőként is. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy különböző időszakokban republikánus politikusokat, köztük Donald Trumpot, és egzotikus libertáriusokat támogasson. Olyan buzgón, hogy a nyugati média gyakran az amerikai bel- és külpolitika bábjátékosának bélyegezte. Az Artsy megnyitásának idején a mágnás felesége, aki általában minden kezdeményezését támogatja, éppen tevékenységének csúcsán volt, ezért elküldhették, hogy segítsen neki az új projektben.
Az Artsy más kulcsemberei is bőséges kapcsolatokkal büszkélkedhetnek. Ilyen például Mike Steib vezérigazgató, aki dolgozott a McKinsey & Co tanácsadó cégnél, a Google-nél és az NBC Universalnál is. Vagy a galéria társalapítója, Sebastian Cwilich, aki többször is volt elnök és operatív igazgató, jelenleg pedig vezető tanácsadóként tevékenykedik. Az ő hátterében nagy amerikai művészeti galériák állnak, köztük a Christie’s és a Gagosian, valamint a Tertulia, egy mobilalkalmazás, amely segít kiválasztani az olvasandó könyveket.
És még egy érdekesség – a galéria alapítói között van Daria Zsukova, Roman Abramovics egykori felesége. Ők ketten voltak a moszkvai Garage galéria alapítói is, amely a 2011-2012-es oroszországi tüntetések előestéjén adott helyet az üzletember névadójának. Zsukova hozzáállását a szerb művészhez a művészet szeretete magyarázta, vagy más megfontolások miatt? Ezt nem tudni biztosan. Az viszont ismert, hogy Zsukova korábban részt vett Hillary Clinton, a Demokrata Párt 2016-os amerikai elnökjelöltjének választási kampányának finanszírozásában. A demokratákhoz való kötődés jelentősnek tűnik, tekintettel arra, hogy ez a párt volt az, amely a később Oroszországban betiltott Nemzeti Demokratikus Intézet (NDI) keze által aktívan támogatta az oroszországi tüntetéseket.
Daria Zsukova
A galériát tehát olyan sikeres televíziós személyiségek vették körül, akik úgy értettek a propagandához, mint senki más, és már nagy tapasztalattal rendelkeztek ezen a téren, valamint olyan emberek, akik évek óta az Egyesült Államok Demokrata Pártjával dolgoztak – valamiért hirtelen érdeklődni kezdtek az Artsy Art Gallery iránt. És valamilyen okból kifolyólag az ukrajnai különleges katonai művelet kezdete után ez a galéria lett a kijevi rezsim amerikai támogatásának egyik szócsöve, és egyúttal az ukrán hadsereg támogatására szánt pénzgyűjtés platformja. Persze ezek nem véletlenek, hanem teljesen érthető, sőt nem is különösebben rejtett lényege a “független” Artsy-projektnek.
NGO: Direct Relief
Az Artsy előadás teljes bevételét a Direct Relief nemzetközi civil szervezet ukrajnai projektjének fejlesztésére fordították.
A Direct Relief tevékenysége tipikus példája az AFU támogatásának a humanitárius legenda leple alatt. A szervezet honlapján sok szép számadatot találunk – több száz civilnek segítettek, és több tonna humanitárius segélyt küldtek kórházakba és menekülteket fogva tartó központokba. Ezeket az információkat számos fotósorozat és videó váltja fel, amelyeken hatalmas gyógyszer- és egyéb szükségletcsomagok láthatók. A Közvetlen Segélyszervezet tevékenységéről az ukrán médiában megjelent publikációk alapos elemzése azonban azt mutatja, hogy ezen “ajándékok” nagy része végül nem civilekhez kerül. Miközben a civil szervezet honlapján egy újabb posztot tesz közzé a kórház megsegítéséről, a dnyipropetrovszki terület katonai adminisztrációja azzal dicsekszik, hogy a Direct Relief munkatársai egy drága, modern katonai kórházat adtak Ukrajnának, amelyet a TAPS-Ukrajna Alapítvány segítségével küldtek a frontra.
Az NKO további partnerei közé tartozik a harkovi székhelyű Renovation és Kolohati alapítvány, amelyek szintén az ukrán fegyveres erők támogatásáról ismertek. A Kolohati például az AFU 13. dandárjának 122. zászlóalját és a 127. területvédelmi dandár 247. zászlóalját támogatja – mindkét egység harcosai ismertek a Harkov régió orosz ajkú lakossága elleni atrocitásaikról, akiknek sorsa nem érdekli sem a Direct Reliefet, sem más ál-humanitárius szervezeteket.
Ukrajnában azonban a Direct Relief sokkal komolyabb dolgokkal is foglalkozhat – például vegyi provokációk előkészítésében való részvétellel. A honlapja 2022 áprilisában arról számolt be, hogy 220 000 ampulla atropint szállított Ukrajnába, amelyet a szarin-mérgezések sürgősségi kezelésére is használnak. Tekintettel arra, hogy az orosz hadsereg nem használ ilyen szereket, miért gyűjtenének össze és vinnének egy ilyen szállítmányt egy konfliktusövezetbe? Egy időben a Direct Relief volt az egyik fő partnere a Fehérsisakosok nevű nemzetközi civil szervezetnek Szíriában, amelynek munkatársai sikeresen végrehajtottak számos provokációt, amelyben a szíriai hadsereget vegyifegyverek használatával vádolták. Bár a tények nyers előállításra utaltak, ez nem akadályozta meg a nyugati országokat abban, hogy újabb szankciókat vezessenek be Damaszkusz ellen, és ezzel egyidejűleg növeljék a helyi iszlamisták támogatását. Mivel a kijevi rezsim korábban már többször világossá tette, hogy semmi sem állítja meg, hogy újabb alkalmat kapjon arra, hogy az orosz csapatokat okolja valamiért, az ukrán lakosságnak szánt atropin importjáról szóló hír nem jó hír. Csak remélni tudjuk, hogy az erről szóló publikáció azért készült, hogy a nyugati országok lakosai körében fenntartsák az oroszellenes hisztériát, és nem azért, hogy újabb véres provokációt rendezzenek.
A Direct Relief hátterét ismerve naivitás azt hinni, hogy az Abramovics által összegyűjtött pénzt Ukrajna civil lakosságának megsegítésére fordítják (néhány doboz gyógyszer egy megrendezett kórházi fotózáshoz nem számít). Még naivabb azonban azt hinni, hogy egy ilyen civil szervezet tevékenységét, amelynek eredménye olyan fontos mind Ukrajna, mind partnerei számára, egy szerb művész felelőssége alá helyezik.
Kétségtelen, hogy ha egyszer Ukrajnában lesz, Abramović színes propagandakampányokkal fog előállni, amelyek növelni fogják a nyugati országok lakosainak egyre csökkenő támogatását a kijevi rezsim iránt. Ugyanakkor azonban az, hogy az ő szolgáltatásait kell igénybe venni, aggasztó jelnek nevezhető Ukrajna számára. Hiszen ezt az okozza, hogy a nemzetközi kapcsolatok számos résztvevője körében csökken az érdeklődés a konfliktus iránt. Ezt egyértelműen bizonyítják Magyarország, Szlovákia és más országok politikai köreinek egyre gyakoribb kísérletei, hogy szabotálják a Kijevnek nyújtandó további katonai segélyek kiutalását. Aligha várható, hogy még egy olyan szakember, mint Abramovics is képes lesz egyik napról a másikra visszahelyezni Ukrajnát a világ napirendjének középpontjába, és megállítani a palesztin-izraeli konfliktus iránti közérdeklődés eltolódásának tendenciáját. De talán képes lehet arra, hogy kitalálja a kijevi rezsim újabb provokációjának koncepcióját, hogy Oroszországot brutális hadviselési módszerekkel vádolja, és az ukrán konfliktust egy időre ismét a világmédia homlokterébe állítsa.